Csigák a versenypályákon

Mi köze lehet egy csigának az evezősporthoz? 

Több, mint elsőre gondolnánk. Egy nemzetközi szintű evezős versenypálya stabilitását nemcsak a bóják és sodronyok, hanem a víz alatt megbújó, speciálisan kialakított rozsdamentes csigák is biztosítják. Ezek az alkatrészek döntő szerepet játszanak a pályák vonalvezetésében, állíthatóságában és hosszú távú fenntarthatóságában is.

Érdekli, milyen hatása van a vízi élővilágnak a versenypályákra? Tudja, hogyan épül fel egy professzionális evezőspálya, és milyen műszaki kihívásokkal kell szembenézni a víz alatt és a pálya szélén? 

Speciális kialakítású, rozsdamentes csigáinkat és kötőelemeinket nagy mennyiségben alkalmazza egy számunkra kedves, régi ügyfelünk evezős versenypályák építéséhez. Tapasztalataikat az ő beszámolóik alapján osztjuk meg Önnel.

Egy versenypálya kialakítása 

Mind a természetes vizeken, mind az épített medencékben kialakított versenypályák a sportági szabályok alapján készülnek. Mindkettőnél közös, hogy a hajók közlekedésére szolgáló területen a kötélzet biztonságos mélységben helyezkedik el, a felszínen csak bójasorok illetve egyedi, nagy bóják jelölik ki a területet. 

A bójasorok szabályos rendszerét a víz alatti hossz- és keresztirányú kötélzet szabja meg, a kötélzetet alkotó sodronyok nyomvonalának kijelölésében pedig a csigáké a főszerep. A szabályos közönként jelekkel ellátott sodronyok a parton csörlőkből indulnak és a szemközti oldalon 2000 vagy 1000 méternyire, ugyanúgy csörlőkbe futnak be. Ezekkel lehet megfeszíteni a sodronyokat illetve beállítani a kötelek, és velük együtt a bóják hosszirányú pozícióját. 

A csörlők betontömbökhöz vagy acélszerkezetekhez vannak rögzítve a terepviszonyok adottságainak megfelelően a parton, a sodronyok pedig a víz alatt futnak a csigákon átvezetve. 

Ezeknek a csigáknak a nyomvonal beállításánál jut a legfontosabb feladat, hiszen a sodronyok vonalvezetésének igazodnia kell a meder illetve a partoldal geometriájához. 

Rövidebb kötélszakaszok vezetéséhez alkalmasak a hagyományos, zárt csigák, de hosszú sodronyok fektetésénél az oldalt nyíló változat az előnyösebb, mert ebbe nem kell előre befűzni a köteleket. 

Zárt csiga rövid sodronyokhoz     Oldalt nyíló csiga hosszú sodronyokhoz

A csigák szerepe itt némileg eltér a szokásos alkalmazástól, hiszen az idő legnagyobb részében „csupán” töréspontként funkcionálnak. Az építés és a bójasorok beállítása után a sodronyokat már csak nagy ritkán kell mozgatni. 

Időnként azonban előfordul, hogy a pályakötélzetet át kell alakítani kajakos rendszerűről evezőssé vagy vissza, mert a két sportág szabályai eltérő bójázást és sávszélességeket határoznak meg. A munka során a sodronyokat megemeljük, befűzzük egy motorcsónak oldalán rögzített csigába, és a sodronyon „trolizva” folyamatosan lehet cserélni a bójákat.

A csigák funkciója és előnyei tehát a következők: 

• Beállításkor lehetővé teszik a kötél egyenletes, “megugrás” nélküli mozgatását;
• A görgő íve kíméli a hullámzás miatt mikromozgásokat végző sodrony szálait a töréspontokon;
• “Vezetőszárként” kiváló munkaeszközként is használhatók átbójázáskor a sodrony mentén haladva;
• Az oldalt nyitható változatok támogatják a sodrony gyors fel- és lecsatlakoztatását;
• A forgószem a megvezetés mellett is viszonylag szabad “kormányozhatóságot” enged meg.

A csigák és kötőelemek teherbírása 

A sodronyok feszítése viszonylag kicsi (kb. 2 kN) erővel (kb. 200 kg) történik, így első közelítésben nem kritikus a csigák igénybevétele a névleges terhelhetőséghez képest. Ha azonban a nyomvonal erősen törik, akkor már számolni kell a csigára és a kötőelemekre ható erő növekedésével. (120 foknál kisebb szögnél már ténylegesen át kell méretezni a tartószerkezetet és annak elemeit.) 

Nagyon fontos odafigyelni a még feszítésre váró, laza sodrony és a csiga helyes fektetésére a víz alatt, mert egy laza hurkolódás a feszítés során könnyen megpördülhet, és a csiga nyitható nyelvére szorulva lehetetlenné teheti a a kötél mozgását vagy a lemezkét kinyitva kiszabadulhat a sodrony, összekuszálva a közeli szerelvényeket és bójasorokat.

A szerkezetek korrózióállósága 

A pályák természetes, nyílt vizeken létesülnek, az alkatrészek tehát folyamatosan ki vannak téve a biológiai és elektrokémiai hatásoknak. A méretezés mellett nem más, mint az alkatrészek szennyeződése, és elektorkorróziója a legkritikusabb probléma a versenypálya műszaki állapotára nézve.

Bár minden alkatrész rozsdamentes vagy saválló, de még a legnagyobb igyekezet mellett is előfordul, hogy az egymással közvetlenül érintkező fém-alkatrészek elemi összetétele eltérő – már csak a különböző gyártók és technológiák miatt is. Alkalmanként még az is előfordulhat, hogy rozsdamentes eszköz nem rozsdamentes — jobb esetben valamilyen felületkezelt — idegen fémszerkezethez csatlakozik.

A fentiek miatt kialakuló elektrokémiai korróziót még fokozhatja a víz kedvezőtlen vegyi összetétele. Különös, hogy a tapasztalat szerint legkevésbé a „klasszikus”, tiszta tengervíz okoz korróziót. Sokkal veszélyesebb következmények alakulnak ki ún. kevert vízben, még inkább pedig szikes, lúgos vizekben – különösen össze nem illő anyagok érintkezése során. Kiemelten oda kell figyelni azokra a természetes vizekre, amelyekbe „hagyományőrzésként” mindmáig beeresztik a szennyvizeket. 

Az csak tetézi a gondot, ha az alkatrészt még túl is terhelik, ugyanis ezáltal kristályszerkezeti módosulás alakul ki, amelytől gyors és végzetes korrózió indulhat meg látszólag váratlanul. Ennek első hírnökei az általában a tengelyvéget biztosító sasszegeken és a csavarzatokon megtalálható rugós vagy körmös alátéteken megjelenő rozsdafoltok. 

A jóérzésű ember általában szimpátiával viseltetik a vízi élővilággal kapcsolatban, ha azonban üzemeltetői szemmel tekint rá, rengeteg bosszúságot is okozhat neki teljesen eltérő szempontok miatt.

A hordalék és az iszap lassanként minden alkatrészen lerakódik, katalizátorként járulva hozzá az elektrokémiai korrózióhoz. 

Minél tisztább a víz, annál virulensebb a vízi élet. Az evezős pálya számára a legtöbb gondot a hínár, az alga illetve a nagy mennyiségben megtelepedő kagylók és vízi csigák jelentik. Utóbbiak meszes váza egy idő után szilárdan rögzít minden mozgó alkatrészt, eltömíti a réseket, és a csigák rugós lemezkéje nyithatatlanná válik. A kézzel végzett műveletek során gyakori a vágott sérülés még védőkesztyűn keresztül is. 

Ha víz alatt nem is, de a felszínen, a pályaszerelvények szekrénykéiben, zugaiban sokszor darázs telepedik meg, időnként pedig siklók vagy kígyók is megbújnak. 

Látható tehát, hogy a pályaépítés és üzemeltetés nem csak komoly mérnöki kihívás, de egyben izgalmakkal és veszélyekkel teli munka is.

A versenypálya fenntarthatósága 

Egy jól megépített versenypálya egyenes bójasoraival impozáns látványt nyújthat, szépsége és használhatósága mégis elsősorban a nem látható részeinek állapotán múlik, azaz a víz alatti tartószerkezeteken, és az azokhoz kapcsolt csigákon, sekliken, sodronyokon. Dacára a gondosan kiválasztott korrózióálló acéloknak, az alkatrészek idővel mégis karbantartásra szorulnak, melynek rendszeressége, az elhasználódott alkatrészek cseréje biztosíthatja egy pálya hosszú távú műszaki fenntarthatóságát, ezáltal a sportolók, a szervezők és a közönség elégedettségét.

A Menet-Trend kínálatában ezek a csigák megtalálhatók, ezért, ha ilyeneket használ, vegye fel velünk a kapcsolatot a +361-453-7060-as számon, vagy az info@menet-trend.hu email címen! Több, mint 30 éve vagyunk az ipar stabil beszállítói, megbízhat bennünk!

Hasznosnak találta a cikket? Olvassa el hasonló témájú bejegyzéseinket is:

Sodronykötél (drótkötél) | Karabinereket becsatolni | Mit is takar a NONOX márkanév | NONOX sodronyszerelvények |  Sodronyok felhasználása | A vitorlázás egy szerelmesének (érdekes) története |